2009. október archívuma
Borderlands
Egy újabb játékélményemet szeretném megosztani veletek. Ma még csak épphogy megjelent a Borderlands, mégis óriási sikereket ért el nem csak nálam, hanem tesztelők nagy része előtt sok. Több külföldi neves szaklap egészen egyszerűen az év játékának kiáltotta ki. S valóban fantasztikus lett.
Dungeon Siege II
Már Twitteren jeleztem, hogy fog jönni egy Dungeon Siege II játékteszt. Tudom, nem új játék, még 2005 Augusztusában jelent meg. Ám én azóta a rabja vagyok. A másik nagy kedvencem: a Diablo II után ez a legjobb játék, s nem csak a maga stílusában. Szegényt más újabb játékok rovására abba hagytam 2006-ban, majd még ebben az évben bekövetkezett a teljes Dokumentumok (s így a My Saved Games mappa) meghajtó elvesztése egy partíció átméretezés során. A játékot így elölről kellett kezdenem. Ám ehhez megvártam IMYke 2000 teljes magyarítását, mely idén meg is érkezett, s nagy hévvel bele is vetettem magam a játékba. Azóta is jókat játszok vele. Mivel nem vagyok se időmilliomos, se hardcore gamer, így nem játszok vele mindig, de kb. ez az első játék, amit elő veszek, ha játszani szeretnék, ami azért jelent valamit.
MacTértem : Windowsról Mac OS X-re váltóknak
Napjainkban már egy fokkal jobb helyzetben vannak a Mac felhasználók. Akár ha a Macintosh gépeket forgalmazó boltokat, támogatást, vagy ha az épp szóban forgó szakirodalmat nézzük. A múlt héten bemutatott Komáromy Gábor könyve után most egy aktuálisabb művet nézünk meg, a kifejezetten Windows-ról áttérő, elsősorban kezdő Macintosh felhasználóknak íródott MacTértemet.
Tropico 3
Beköszöntött a hideg őszi idő. Vissza húzódik már mindenki a jó kis meleg lakásába, és egyre többet ülünk a gép előtt a jövő nyári nyaralásunkat tervezgetve. Ám míg vissza jön a nyár ajánlok egy jó kis meleg hangulatú játékot: a Tropico 3-at.
Amikor a HostHelpers szervere sztrájkol
Ma szépen megírtam egy posztot, mikor is közben kiderült, hogy az oldalamat nem tudja a böngésző betölteni. Sikerült a szolgáltatóm, a HostHelpers oldalára felmennem, ahol megnéztem a szerverek állapotát, ám sajnos ez a kép fogadott:





